Kölcsönös megegyezés nélküli visszavásárlás kizárása



Tisztelt vásárlónk!

Weblapunkon és szóbeli tájékoztatásunk során nagy gondot fordítunk arra, hogy egyértelmüvé tegyük vásárlóink számára, hogy készletünk használhatósága külső körülményektől is függ. Ahol nincs a hatókörzeten belül elérhető nyitott hálózat, ott természetesen nincs mit befogni vele. A hatókörzet nagyságát a helyi körülmények erősen befolyásolják. Erre természetesen nekünk nincs befolyásunk és ezért ezzel kapcsolatos felelősségünk sincs.

Éppen ezért csupán készletünk képességeit tudjuk garantálni! Azt, hogy mit sikerül vele befogni a felhasználás helyén az szerencse, néha pedig ügyesség kérdése.

Mint ahogy egy horgászbot is csupán esélyt ad a halfogásra, úgy a Netvadász készlet is csupán esélyt ad az Internet elérésre. Éppen ezért, horgászbotot nem vásárolnak vissza azért, mert a tóban nincs hal, ahol halászni próbáltak vele. Ennek a logikának megfelelően mi sem vásárolunk vissza készletet abból az okból, hogy olyan helyen próbálták használni, ahol az eredményesség feltételei nincsenek meg.

Az a vásárlónk, aki nem fordít energiát arra, hogy a helyi lehetőségeket gondosan végigpróbálja, azzal előfordulhat, hogy nem fog hálózatot találni olyan helyen sem, ahol pedig lehetne. Ezért azt szoktuk vásárlóinknak ajánlani, hogy próbálják padlásra, tetőre helyezni a készlet antennáját, hogy ezzel néhány korlátozó tényezőt kizárhassanak, ha a lakásban nincs vétel.

Ha ez sem segít, akkor azt javasoljuk, hogy adják el készletüket egy ismerősnek, akinél előzőleg kipróbálták a készlet használhatóságát. A termék használhatóságának területi korlátozottsága a termék természetéből következik. Ezen nincs módunkban változtatni, ezért a fenti lehetőségeken kívűl nincs további megoldási javaslatunk.

Méltányosság

Készletet csupán méltányosságból veszünk vissza, abban az esetben, ha valakinek semmi más lehetősége nem maradt, és nem képes kockázatvállalásának felelősségét viselni.

Ebben az esetben az alábbi feltételekkel vesszük vissza a készletet:

1. A visszavásárlásra vonatkozó kérést telefonon vagy e-maiban jelezni kell és egyeztetni szükséges róla.
2. Minden tartozéknak hiánytalanul meg kell lennie.
3. Az eredeti csomagolásának tökéletesen sértetlennek kell lennie, hogy azt másnak ismét el tudjuk adni.
4. Csak a készlet árát fizetjük vissza, a szállítási költségeket a vásárlónak kell viselnie.
5. A készlet visszajuttatásának költségét szintén a visszavásárlást kérőnek kell viselnie.

ELŐZETES EGYEZTETÉS NÉLKÜL, UTÁNVÉTTEL VISSZAKÜLDÖTT KÉSZLETET NEM VESZÜNK ÁT A POSTÁSTÓL, EZÉRT AZ ÚJRA VISSZAKERÜL A VISSZAKÜLDŐHÖZ! SEMMI ESETRE NE KÜLDJÖN VISSZA KÉSZLETET ELŐZETES MEGEGYEZÉS NÉLKÜL!

A kölcsönös megegyezéssel visszaküldött készletek esetében az alábbi eljárást kell követni:

Ha személyesen vette át a készletet, akkor oda kell visszavinnie, ahol a készletet átvette. Ha postán érkezett a készlet, akkor pedig arra a címre küldje vissza a készletet, amelyet a csomagon talált.

Cégünk csak egy-egy kivételes esetben tudja a vásárló kockázatát méltányosságból magára vállalni. Ha nem így tennénk, magasabb áron kellene készleteinket értékesíteni, a többi vásárló hátrányára.

Megértésüket köszönjük!


***

A Netvadász készlet megnöveli azt a körzetet, amelyen belül WiFi hozzáférési pontokhoz lehet sikerrel kapcsolódni. Ezek a pontok azonban véletlenszerüen helyezkednek el különböző földrajzi helyeken. A független kiszolgáló pontok mögött nincs egy központi szolgáltató, amely ezeket a WiFi pontokat a teljes lefedettség érdekében szabályos szerkezetű hálózatba rendezné. Így egy adott helyen nincs garancia arra, hogy ott éppen hatókörzeten belüli WiFi kiszolgáló lesz fogható. A Netvadász készlet ezt a nevet azért kapta, mert alkalmazásának esélye hasonló a vadász szerencséhez. Mint ahogy a vadászok többnyire ejtenek el vadakat, a Netvadász készletre is inkább ez jellemző. Vásárlóink döntő többsége sikerrel használja készleteinket.





© SECRON 2006-2012. Minden jog fenntartva!